2016. július 26., kedd

A műtét és az 1. kontroll

A műtétre a Magyar Plasztika Sebészeti Központban került sor és a beavatkozás előtt 1 órával kellett érkezni a műtét helyszínére, ekkor már kellőképpen izgultam. A doktor úr megérkezett megmutatták a szobámat majd még egyszer átbeszéltük a szükséges tudnivalókat.
 
Páciens szoba

A műtő
Ezt követően az altató orvossal is beszéltünk, majd bekísértek a műtőbe. A műtét után közvetlen még nem éreztem semmit, az esti órákban viszont már nagyon fájt. Az éjszaka azért tudtam aludni, majd elérkezett a reggel. A doktor úr megérkezett megvizsgált és mivel mindent rendben talált, így mehettem haza.

Az első hetem szinte csak pihenéssel telt hiszen alapvető dolgok nehézséget okoztak. Az első hét leteltével már úgymond megszűnt a fájdalom és bár hamar elfáradok nem fekszek egész nap. Az 1. kontrollon a doktor úr kötést cserélt és megnézte, hogy minden rendben van-e.

A döntés

Régóta szerettem volna mellnagyobbító műtétet elvégeztetni mert úgy éreztem ez kell ahhoz, hogy elég önbizalmam legyen. Az interneten a legjobb vélemények és tapasztalatok szerint választottam végül orvost.

A sok-sok jó tapasztalat mellett szimpatikusnak találtam az EstheticHungary klinikát. A konzultáción Dr. Vancsó Péter doktor úr részletesen ismertette velem a műtét előnyeit és az esetleges veszélyeket is. Mivel előzetesen tájékozódtam az internet segítségével a klinikáról, a személyes tapasztalat már csak megerősített abban, hogy elvégeztessem a műtétet.

Mellplasztika előtt


A személyes konzultációt követően minden szükséges előzetes vizsgálaton részt vettem (nagylabor vizsgálat ; vizelet tenyésztés ; mell ultrahang ; EKG ). Már felkészülten várom a műtétet..